Nagykőrösi Híradó, 1937. július 4.
Hajmássy
Ilona Amerikában is megmarad jó kőrösinek
Felejthetetlen szép napja volt annak a néhány száz
embernek, akik a MOVE nagykőrösi Torna és Vívó Egyesület és a Városszépítő
Egyesület átal rendezett Hajmássy Ilona esten részt vettek csütörtökön a
Széchenyi kert arénájában. Ünnepi díszbe öltözött a korhadt öreg épület,
virágos színpadon reflektorok lövellték fénycsóváikat s az árnyékban üdezöld
virágok pompázatos ragyogása lepte meg a terembe lépőket, de mindez mesterkélten
előidézett pompa volt, mert az igazi virág, akit ünnepelni jött össze Nagykőrös
társadalmának minden rendű és rangú tagja, Hajmássy Ilona a kékszemű, szőkehajú, a világhírnévre emelkedett
operaénekesnő volt. Talán az idő is neki akart kedvezni, két napos szüntelen
eső után, midőn délben autója begördült az ősi városháza elé, akkor oszladozni
kezdtek a fellegek s borus délután után már napsugaras volt az alkonyat, de
derüs pompázófényű volt az este.
Kilenc óra körül emberfürtök szállingóztak a
Széchenyi kerti aréna felé s mikor megszólalt a kilencet kongató harang, már
nagy tömeg hullámzott a Széchenyi kert gesztenyefái alatt. Hajmássy Ilona
szüleivel érkezett meg pár perccel kilenc óra után. Feltünés nélkül, mintha ő
is a hallgatóság soraiba tartozna, besurrant a feldíszített öltözőbe, ahol a
többi szereplők már készen várták. A művésznő kedvesen, minden póz és nagyzolás
nélkül, mint igazi kőrösi lány beszélgetett mindenkivel.
Gál Dezső a Move elnöke megnyitő beszédében, mikor
üdvözölte a művésznőt, kicsillant Hajmássy Ilona őszinte egyénisége:... Érezte,
hogy a hozzá eljutott hívó szó nemcsak a rendező egyesületektől, hanem az
általa ragaszkodásig szeretett nagykőrösiektől is jön. Azt a Hajmássy Ilonát is
szeretettel köszöntjük - mondotta - aki eddig nagy művészi sikerei alapján neki
méltán járó ünnepeltetés mellett is megmaradt a maga szerény egyéniségében és
szüleit rajongásig szeretve örömmel tölti a rendelkezésére álló csekély
szabadidejét városunkban... Ennél szebb és méltóbb méltatást Hajmássy Ilonáról
írni és mondani nem lehet. Az elnök üdvözlő szavai után Dr. Sonkoly István
hegedüművész két száma ringatta a művészet világába a hallgatóságot.
Nagy taps, majd halálos csend, mintha angyal szállt
volna át az arénában s valóban egy fehér ruhába öltözött szőke angyal jött ki
határozott léptekkel a zongora elé: Hajmássy Ilona volt, a kis kőrösi lányból
lett nagy művésznő. Tapsol a közönség, majd felmorajlanak a zongora első
akkordjai Mascagni: Parasztbecsületéből ária. A művésznő hangján csendülnek a hangok,
a szívekben rezonál minden atom, mintha az egész terem egy csodálatos aeol
hárfa lenne s ezen a hárfán egy kivételes tehetségű kőrösi lány ragyogóan
mutatja be művészetét. A csodálatos hang mellett játsza szerepét, mintha a
Jupiter lámpák fényében állana s berregne a filmfelvevő gép. Minden mozdulata
élmény és csodálatos kifejező kísérete énekének. Lehár: Friderikájából énekel
németül egy dalt a művésznő, felzúg a taps; a hála és az elismerés tapsa; fehér
rózsacsokrot nyújtanak át, már távozni készül, mikor Dr. Gusáth György főjegyző
a város polgármestere és Nagykőrös város nevében köszönti a művésznőt, aki
megmaradt kőrösinek s átnyújtotta a város kitüntetését az aranyplakettet.
Meghatottan köszöni meg az üdvözlést: Mindig
szívesen jöttem haza és igérem, hogy Amerikában is megmaradok jó kőrösinek -
zúgó tapssal köszöni meg a közönség ezt az őszinte megnyilatkozást.
A zeneszámok után V. Szűcs Sándor hét kőrösi költő,
Horváth József, Danóczy Antal, Göde Lajos, Pethes Béla, Nagy Lajos, Tiszaváry
Ervin, Székely Miklós egy-egy versét mutatta be csodálatos kivételes
művészettel. Egyik vers kitűnőbb mint a másik, de ennek az interpretálásnak a
kohójában fokozottan kicsendül szépségük, amint azt a felzúgó tapsvihar is
mutatta. Dr. Sonkoly István csillogtatja újra művészetét, bámulatos technikával
és szívvel kezeli a vonót. Újra a közönség kedvence lép fel a pódiumra, most
már otthon van teljesen, s a közönség is úgy fogadja, mint a pár pillanatra
hazatért jó kőrösi leányt. Dobai Pál zenetanár aki fáradhatatlan volt a
kiséretben, Puccini Tosca áriájának akkordját üti le a zongorán. Cseng a hang,
mint az égi muzsika. Egy könnyű olasz dal következik. Most már nem akarja
elengedni kedvencét a közönség, tombol, még akar tőle hallani valamit. Nem
sokáig váratja magát és a Liliomszál... kezdetű gyönyörű magyar műdalt énekli
el szeretteinek. Alig akarják elengedni, de mindennek véget kell vetni.
Boldogan megy be öltözőjébe. Autogrammokat kérnek tőle: néhány kedves szót vet
a papírra és a nevét, mindenkihez van néhány szava, mindenkitől -
viszontlátásra - szavakkal búcsúzik el. A közönség nem akar oszlani, még
egyszer látni akarják Hajmássy Ilonát. Előkerülnek a rokonok, sorra csókolja
őket. Kérdezősködik felőlük, az itthoniakról.
A Kioszkban a két egyesület vezetősége látja
vendégül Nagykőrös büszkeségét. aki mindenkihez közvetlenül kedves. Nincs benne
a sikernek a mámora, mely gyakran félrevezeti a művészt, benne mindig az ember
győzőtt s ezért tudott felemelkedni ilyen magasságra. Táncol mindenkivel, a
diákok félve kisérelik meg felkérni, de az első tánc után bátrak s egyszerre ő
mulat legjobban a gesztenyefák alatt.
Éjfél után egy órakot eltávozik a kertből s
nemsokára itt hagyja az ősi várost is azért, hogy Amerikában is jó kőrösi
lehessen s onnan is küldje hozzánk filmjeit, melyeket a kulturált világon
mindenütt fognak pergetni a mozik. Néhány évig lesz távol, de azért úgy
búcsúzott el a kőrösiektől a - viszontlátásra. - Kőrösiek, ha a moziban
halljátok csodálatos hagját, s látjátok kulturált játékát - gondoljatok arra a művésznőre,
aki a világhírnévben is is büszkén hirdeti, hogy megmaradt kőrösi kislánynak.
Báy.