Film Színház Muzsika, 1988. január 23.

Hajmássy Ilona

Ma már kevesen emlékeznek Hajmássy Ilonára, aki Ilona Massey néven 1938-tól több mint egy évtizeden át a Metro-Goldwyn-Mayer, az United Artists és más vezető nagy filmvállalatok produkcióinak sztárja volt. Szép koloratúr hangjának, dekoratív megjelenésének, színészi képességeinek köszönhetően az amerikai filmsztárok élvonalába emelkedett. Elsősorban zenés filmek főszerepeit játszotta a filmmusical műfajának kibontakozása idején. Később krimik, kémtörténetek kedvelt hősnője. Pályája végén pedig az amerikai televízióban szerepelt.

Nagykőrösön született, egyszerű családból, nehéz gyermekévei voltak. Fiatal lányként varrni tanult. A csinos, szőke, jó hangú, jó mozgású lány megpróbálkozott  a színpadi szerepléssel. Feljött a fővárosba, a Király Színház görlcsapatába került. Érdekes megjelenése, szép hangja feltűnt a színházi szakembereknek, kritikusoknak. Bíztatásukra énekelni tanult, előbb Budapesten, majd Bécsben. Kisebb szerepekben fel is lépett.

1935-ben a filmmel is kapcsolatba került. Két osztrák produkcióban játszott (A cirkusz hősei, Az ég a földön). A harmincas évek derekán már mint elismert énekesnő érkezik vissza Budapestre és az akkoriban operetteket játszó Városi Színházban (a mai Erkel Színház) arat jelentős sikert. Már többször emlegetett színészi értékei, a tetszetős külső, az iskolázott énekhang, jellemábrázoló készség, megnyitották útját a nagy álom, az amerikai szerződés felé. A Metro-Goldwyn-Mayer filmgyár próbafelvételt készített róla, ennek alapján szerződtették, 1937-ben már vezető nagy sztárokkal együtt forgatott filmet, letelepedett Amerikában, felvette az Ilona Massey nevet. Nemsokára férjhez ment Alan Curtis filmszínészhez.

Hajmássy Ilonát Amerikába utazása előtt Budapesten érzelmi szálak fűzték a kor nagyon egyéni hangú, gyakran szélsőségesen ítélkező színházi újságírójához, szerkesztőjéhez, Egyed Zoltánhoz. Szerelmük történetét maga Egyed panaszolta el el színházi és filmújságokban, így saját lapjában, a film Színház Irodalomban is. A panaszra igen csak meg volt az oka. Mikor Hajmássy Ilona Hollywoodba utazott, úgy érezte, lezárta Egyeddel való kapcsolatát. Nem úgy a szerkesztő, aki költséget és fáradtságot nem kímélve utána utazott. Találkozni azonban nem sikerült vele, a filmstúdió "gorillái" vigyáztak szerelmére, a filmgyárba pedig a gyári őrök zordsága miatt be sem tudott jutni. Hiába kelt át az óceánon, még csak nem is láthatta az imádott nőt. Egyed Hollywoodi kaland címen regényben írta meg keserű szerelme történetét.

Hajmássy Ilona mindjárt élvonalbeli produkciókban mutatkozott be, a Rosalie című filmben, amelyet a nagy veterán W. S. Van Dyke rendezett, s zenéjét Herbert Stothard és Cole Porter szerezte. A kollégiumi futballsztár és az inkognitóban lévő balkáni hercegnő kalandjairól szóló történetben Hajmássy kiváló partnerekkel játszott: a pályája csúcsán levő, behízelgő hangú Nelson Eddyvel, a "géppuska lábú lány"-nak nevezett kiváló táncos színésznővel, Eleanor Powellel, Frank Morgannel, Reginald Owennel.

Hősnőnknek az igazi nagy sikert második filmje hozta meg, a zenével, dallal fűszerezett Balalajka. Rendezője Reinhold Schünzel, aki német színészből lett egy évtizedre hollywoodi rendező. A Koldusopera 19321-es filmváltozatában ő játszotta Tigris Brownt, a rendőrfőnököt. Az 1939-ben készült film hozzánk is eljutott: a korabeli magyar recenzens így írt róla: "Nelson Eddy trojkán vágtat át egy álomszerű erdei ösvényen. Száguld a három ló. Hajmássy Ilona mellette ül, hófehér ruhában, nagy tüllkalapban. Álomszerű."

Reinhold Schünzzel még két filmet forgatott Hajmássy, az Új bort (1941) és a Tavaszi felhők az égent (1944). Mindkét mű Franz Schubert életének szokványosan szomorkás feldolgozása. Az elsőben a művésznő férje, Alan Curtis játszotta a boldogtalan zeneköltőt, Beethowen szerepében az emigráns nagy német színész, Albert Bassermann nyújtott megragadó alakítást.

A negyvenes évek elejétől tűntek fel a kém-, sőt a rémfilmek Hajmássy Ilona pályáján. A nemzetközi hölgy 1941-ben készült, a partnerek: George Brent, Basil Rathbone, Gene Lockhardt. Különösen érdekes produkció az 1943-as Frankenstein találkozik a farkasemberrel; ahol két ismert mozirém találkozik össze. Hajmássy Ilona az ifjabb Lon Chaney-vel, s egy másik, ugyancsak világhírű magyar színésszel, Lugosi Bélával, Drakula kongeniális alakítójával játszott együtt.

A második világháború éveiben Hajmássy az antifasiszta harcból is kivette részé, nagyon humánus módon: a hangversenyeiből befolyt egymillió dollárt felajánlotta a vöröskeresztnek. A háború után egyre-másra küldte a csomagokat az öreg szüleinek Nagykőrösre. 1946-ban, az akkori színházi és filmlapok beszámolói szerint az édesanya, Lidi mama is kutazott a lányához. "Soha nem hittem hogy New York ilyen közel van Nagykőröshöz" - üzente megérkezése után Hagymási néni (valójában ez volt Ilona családi neve). A művésznő közben új férjet választott, Jay B. Kurt katonatiszt és feltaláló személyében. Találmányai különféle automatákra vonatkoztak, többre vitte a katonai pályán, ahol a tábornokságig jutott el.

A második világháború után még őrizte sztár rangját Hajmássy Ilona. Joe Pasternak produkciójában Mexikói vakáció címen forgatott filmmusicalt, Jose Iturbival. Több krimiben és westernben játszik. Érdekes neveket találunk az 1949-ben forgatott Szerelmi boldogság stáblistáján: Hajmássy partnerei a nevezetes Marx-testvérek, Chico, Gaucho, Harpo. A filmet Mary Pickford, a néma korszak világszerte ismert sztárja finanszírozta, írói ben Hecht, neves, progresszív filmek forgatókönyvírója és Frank Tashlin, az animációs filmek egyik mestere, később filmkomédiák alkotója. A szereplők között még egy fiatal színésznő nevét találjuk. Marylin Monroe-ét. A film egyébként fergeteges komédia, amelyben lepasszolt színészek bandája próbálja megszerezni a Romanova-gyémántokat.

Több mint egy évtized az élvonalban Hollywoodban - nagy idő. Különösen zenés, énekes műfajban. Új nevek, új sztárok bukkannak fel. 1952-től már csak a televízióban szerepelt. Férjével együtt Washington közelében, Bethesdában telepedtek le. Hajmássy Ilona állandó kapcsolatot tartott a kint élő magyarokkal, fellépett vagy védnökséget vállalt különböző rendezvényeken. 1975-ben, Bethesdában halt meg.

Karcsai Kulcsár István

Hajmássy Ilona

Következő