Képes Európa, 1997. augusztus 27. p. 54.

Nagykőröstől Hollywoodig

Lapunkban nemrégiben megemlékeztünk Hajmássy Ilonáról, a magyar származású filmsztárról, aki a hollywoodi filmekben nyújtott alakításaival vált világhírűvé. Több olvasónk jelezte, szívesen olvasna még a művésznőről. Most kérésüknek eleget téve részletet közlünk J. W. Mason Nagykőröstől Hollywoodig című könyvéböl.

A próbafelvételeken kívül a sajtó számára is készítettek Ilonáról felvételeket, és tanulmányi szempontból is többször a Jupiter-lámpák elé kellett állnia. E felvételek során sok híres, irigyelt "sztárral" kötött barátságot. Ilonát mindenki megszerette, mert vonzó egyéniség volt. Hollywoodban semmi sem olyan drága és irigyelt kincs, mint az egyéniség. Ha valaki csak szép, vagy csinos, vagy ügyes, vagy érdekes, vagy akár tehetséges színésznek bizonyul, abból statiszta is lehet, megbízható epizódszínész, jól kereső, állandó kis szereplője az egyre-másra forgatásra kerülő filmeknek. De ha valaki "egyéniség", s ezt a filmgyárak vezetö nagyságai kimondják róla, az a tarsolyában hordja a marsallbotot. Abból vagy sztár lesz, vagy semmi. Kis szerepekre nem alkalmas, ki kell várnia a nagy lehetőséget, tanulnia kell és küzdenie, néha éveken át, de érdemes, mert lehet, hogy sikerül.

És Ilonáról a próbafeIvétel után egyhangúan kimondták, hogy egyéniség. Hollywood felfigyelt rá, az újságírók interjúkat kértek tőle, s mindenki igyekezett megismerkedni vele. Egyik sajtófelvétel alkalmával megismerkedett Hedy Lamarral, aki később egyike lett legjobb barátnőinek.

Pár napig maradt csak Hollywoodban, ezalatt minden idejét a műteremben töltötte. Tanulmányozta a lámpákat, a maszkokat, a felvételek beosztását, a különféle műtermi szokásokat. E pár nap alatt pásztorleánykától egyiptomi királynőig mindenféle jelmezbe beöltöztették a serény öltöztetőmesterek. Volt fogatlan, vén boszorkány, chicagói vamp és görög istennő. Volt rongyos ruhás koldusasszony, trikónadrágos apród és falusi menyasszony. Megismerte a különböző filmszempillákat, festékeket és frizurákat. Megtanulta a mindennapi műtermi szakkifejezéseket és általában a hollywoody gyárak illemtanát. Azután bevonult a Santa Barbara-i csendes szanatóriumba.

Angol nyelvleckéket kellett vennie elsősorban. Azután le kellett fogynia tíz fontot. Nem volt éppen kövér, de a moziközönség megszokta a friss atlétatermetű női főszereplőket, s a Metro-Goldwyn-Mayer gyár szakértőbizottsága, mely hivatva volt véleményt mondani Ilonáról úgy ítélt, hogy fogynia kell.

A szanatóriumba egész kis udvartartás kísérte el, viszont kívülről senkinek sem volt szabad még csak látogatóba se jönni hozzá. A leveleit is ellenőrizték. Semmiféle külső behatás meg ne zavarja a felkészülésében.

Az otthoniak közül vele volt Teréz néni. A már ismerős Miss Burns volt az angoltanárnője, Maestro Romani, a gyár legkiválább mestere az énektanárja. Vele ment az új titkár, Mr. James a tétova, kopott, borzas kis ember, aki ügyetlen volt és félszeg, egyáltalán nem alkalmas rá, hogy valaha is jó titkár váljék belőle, de Ilona megszerette, mert Árpádra emlékeztette, ezért elnézte hibáit és fogyatékosságait. Mr. James kezelte a gramofonlemezeket, melyekre nagy szükség volt az új sztárjelölt udvartartásában. Olly, a félvér szobalány masszírozta Ilonát minden reggel. A személyzet egyik fontos tagja volt Tommy, a sofőr. Hónapokig egyforma volt minden napja a szanatóriumban. Fél hétkor kelt, reggeli és masszázs után az első éneklecke következett Maestro Romani vezetésével. Kilenc órakor lépett a porondra Miss Burns, s kezdetét vette az angolóra. Tizenegytől egyig tartott a második, az igazi énekóra. Egykor löncs, utána jól megérdemelt, egyórás pihenés. Háromtól ötig különféle tanárok, mesterek, színészek színjátszásra tanították Ilonát.

Szigorúbb volt az órarendje, mint akármelyik iskolás leánykának. És aligha lehetett volna beteget jelenteni, hacsak tényleg nincsen valami baja. De nem volt, és Ilona nem is akart mulasztani. Egyetlen betegség, mely megtámadta időnként: a honvágy. Ha a honvágy vad rohama erőt vett rajta, az egész udvartartás megelevenedett, s tanárok , tanárnők, szabalányok, titkárok, szóval, mindenki vállvetve dolgozott a beteg meggyógyítása érdekében.

Esténként házivetítőjében üldögélt a sztárjelölt két-három órán keresztül különböző filmeket vetíttettek neki. Le-leállították a képet, visszapergették a tanulságosabb jeleneteket, s alaposan megmagyaráztak mindent, amit csak tudni kellett a filmről.

Mindezek után persze fáradtan feküdt ágyába Ilona, de fáradtsága egészséges fáradtság volt, s másnap erővel, jókedvűen kezdte újra a munkát.

Az esti vetítéseket szerette legjobban. Ült a sötétbe borult, langyos ki házi vetítőben, körülötte az udvartartása: a tanárok, szobalányok, szabók és öltöztetők s peregtek a vásznon a legújabb, közönség elé még nem került filmek. Külön az ő számára vetítették, a sötét, pesti külvárosi bérházban nevelkedett, kócos kis "csúf Ilus" számára. Mit tudják ezek a mosolygó, hajbókoló rabszolgák, hogy ki ő tulajdonképpen. (Nem vette észre, dehogy vette észre, hogy nem rabszolgák, hanem inkább rabszolgahajcsárok )

Így teltek a napok a Santa Barbara-i rejtekhelyen. Olyan gyorsan múlt az idő az érdekes munka közben, hogy észre sem vette Ilona, máris eltelt egy év. Közben szinte észrevétlenül, megtanulta az angol nyelvet, megtanulta a filmszínészmesterség minden csínját-bínját, s énektudását is tökéletesítette.

Most már türelmetlen volt. Sokszor azt hitte, hogy megfeledkeztek róla. A Metro-Goldwyn-Mayer gyár igazgatói azóta sem adtak jelt magukról. Legalábbis Ilonának nem volt róla tudomása, hogy valaki is kérdezősködött volna utána.

Éppen ideje volna, hogy történjék valami.

Hajmássy Ilona