Szentpétery Zsigmond

(1880-1952)

Lengyel Endre: Emlékezés Szentpétery Zsigmondra

(Földtani Közlöny, 1952, 4-6.: 113-118.)

A tudomány munkásainak erdeje újra megritkult egy fával. Kidőlt az ásványkőzettan lelkes művelője: Szentpétery Zsigmond. Testét visszakövetelte a föld, melynek kincseit több, mint fél évszázadon át annyi szeretettel, buzgalommal és hivatottsággal kutatta. Tudományos munkáinak forrásaiból még hosszú időn át fog meríteni a jövendő nemzedékek természetvizsgálója.

Szentpétery Zsigmond Nagykőrösön született 1880-ban. Középiskolai tanulmányait is ott végezte el kiváló eredménnyel. Korán lépett arra az ösvényre, melyen nyílegyenesen, szaktudományának önzetlen művelésével haladt előre élete alkonyáig. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott végezte el, de a müncheni egyetemen is több félévet hallgatott.

1922 óta a kolozsvári egyetem ásvány- és földtani intézetében működött mint tanársegéd, majd adjunktus és magántanár. Őszinte nagyrabecsüléssel és ragaszkodással tekintett professzorára, az intézet igazgatójára, Szádeczky-Kardoss Gyulára, akit valóságosan mintaképének vallott, s akinek fáradhatatlan, lelkiismeretes munkássága lelkesítette egész életén át.

1920-ban az egyetemmel együtt Budapestre került, ahol átvette a Kolozsvárról átköltözött intézet vezetését. 1921-ben Szegeden nyílt meg a lehetőség új intézet alapítására. Szentpétery lelkes ambícióval fogott hozzá a fárasztó munkához, s a rendelkezésére bocsátott intézeti keret mindinkább kitöltődött a jól szervezett tanulmányutak és gyűjtések ásvány-kőzettani anyagával. Hangyaszorgalommal hordta össze a tudományos oktatás és szaknevelés minden szükséges kellékét. Ebben a törekvésben a testvéregyetemek s a Nemzeti Múzeum is segítséget nyújtottak. Néha harcba is bocsátkozott a nélkülözhetetlen anyagi feltételek megteremtéséért. Új generációk nevelését mindig szívén viselte.

1924-ben nevezték ki egyetemi ny. rendes tanárnak. Több ízben volt a szegedi egyetem dékánja, s hosszú éveken át elnöke több diákjóléti intézménynek. Őszinte örömet és kielégülést érzett, ha tanítványain és munkatársain segíthetett.

Tagja volt a wieni Alpenlandischgeoloogischer Verein-nek, a berlini Mineralogische Gesellschaft-nak, a Magyar Tudományos Akadémia 1929-ben levelező, 1943-ban rendes tagjává választotta. Több mint két évtizeden át igazgatója volt az Erdélyi Nemzeti Múzeum Ásványtárának, rendes tagja a nagykőrösi Arany János Irodalmi Társaságnak.

1940-ben régi intézetébe került vissza, ahol ifjúságának egy része lepergett. Átvette volt professzora Szádeczky-Kardoss Gyula gazdag örökségét. Új lendülettel, fiatalos hévvel fogott a munkához, 1941/42-ben a kolozsvári egyetem rektora volt. De a megváltozott viszonyok 1944-ben újra Budapestre kényszerítették, ahol a Nemzeti Múzeumba nyert beosztást. Itt dolgozott fáradhatatlan munkbírással 1952. április haváig, halálát okozó betegsége kitöréséig.

Mintaszerű férj és apa volt. Két leányát és fiát odaadó szeretettel nevelte. De nemcsak szűkebb családja körében töltötte be a jó apa szerepét, hanem az egyetemi intézetben is. Tudományos és adminisztratív munkatársairól mindig nagy körültekintéssel, megértésssel és szociális szellemben gondoskodott. Megtestesítője volt a rendszeres, lelkiismeretes munkának, s ezt megkövetelte környezetétől is.

Szaktudományának szorgalmas és bámulatosan kitartó munkása volt. A kora reggel már dolgozó asztalánál találta s igen gyakran a késő este kísérte haza. Mint jó orvos állandóan raja tartotta kezét intézete pulzusán. Újabb és újabb intézkeedéseivel igyekezett a gyűjteményeket, a laboratóriumi felszereléseket s a munkálatok színvonalát mintaszerűvé fejleszteni. A szegedi pompás ásvány-kőzettani múzeumot távoli vidékekről is felkeresték.

Páratlan lendülettel dolgozott. Kolozsvárott, majd Szegeden egymás után jelentek meg terjedelmes tanulmányai.

Állami ösztöndíjakkal támogatott tanulmányi és kutató útjain bejárta Magyarország, de különösen Erdély sok hegyvidékét, valamint Ausztria, Németország, Olaszország és a Balkán kőzettanilag érdekes területeit.

Lelkiismeretes kutató volt. Minden munkáját gondosság, pontosság, szígorú önbírálat jellemzi. Évtizedes vizsgálatokkal leszűrt adatai olyan építőkövek maradnak, amelyeket újabb kutatásoknál biztos alapként vehetnek igénybe. Ennek köszönhető, hogy tudományos munkássága nemcsak hazai szakkörökben, hanem külföldön is elismert nevet szerzett számára.

Tudományos működésének elismeréséül a Magyar Földtani Társulat tiszteleti, majd alapító tagjának választotta.

Tudományos munkássága erdélyi kőzetek vizsgálatával indult meg. Tanulmányozta a Persány hegység eruptív kőzeteit, a Túr-Torockói-vonulat albitoligoklász kőzeteit, a melafirok szerepét az Erdélyi Érchegységben. Vizsgálat tárgyává tette a Kolozsvár környéki negyedidőszak emlős-faunáját.

Működésének kezdeti időszakában külföldi kőzetek felé is terelődött figyelme. Vizsgálta a belsőázsiai Tiensan és Taklamakan magmás kőzeteit ás kristályospaláit. Szerbia és Montenegro kőzettani ismeretéhez is bőséges adatot szolgáltatott.

Későbbi tanulmányainak nagyrésze a Bükkhegységre vonatkozik. Sajátos kőzetvilágát szívügyének tekintette. Értekezéseiben rengeteg adatot hordott össze, melyek szintétikus kőzetgenetikai elgondolások szilárd alapjait alkothatják. Megállapította a Bükk eruptív vonulatának jellegét s a sorra lepergett magmás folyamatok összefüggését. Különösebb figyelemre méltatta a népgazdasági szempontból is számottevő titánmagnetites kőzeteket Szarvaskő vidékéről. Földtani egységekre bontotta a Bükk eruptív területét s nem volt egyetlen vizsgálati objektum sem, ahol nem állapított volna meg valami újat, szakszempontból érdekeset.

Másik kedvenc kutatási területe a Börzsönyhegység volt, melynek fiatal kiöntési kőzeteit különös szeretettel gyűjtötte és tanulmányozta. A szegedi Egyetem ásványkőzettani gyűjteményszekrényeinek hosszú sora tanúskodik páratlan természetszeretetéről és reális, józan ítélőképességéről.

Szentpétery Zsigmond egész élete kötelességteljesítés volt. A rendszeres munka belső örömöt és kielégülést szerzett neki. a következetes, lelkisimeretes munkát igyekezett átültetni minden tanítványának szívébe is.

Jóságos lelkének derüjével szemlélte a világot. Munkája és hivatali kötelessége minden földi hiúságért kárpotolta. Hitvese és forrón szeretett három gyermeke körében kipihente magát s mindennap új erőt gyűjtött az új munkára.

Tudományos tevékenysége a Nemzeti Múzeum falai között szívének utolsó dobbanásáig folytatódott, melynek történelmével félévszázados működése szorosan egybefonódott.

Elfáradt szíve utolsót dobbant, de nemes egyénisége minden szaktársa, tanítványa és tisztelője lelkében sokáig élni fog. Távozásával sokat vesztett a tudomány is, melynek igazságait gazdagon sugározta egy életen át minden tudományszerető ember felé.

 


Benkó Imre: Nemes családok Nagykőrösön 1848 előtt

(Nagykőrös, 1908. p. 332-334.; részletek)

 

Szentpétery-család: Zemplén vármegyei eredetű család; ott hirdettetett ki 1648-ban a Szentpétery János és neje pap Katalin és testvére András részére még 1640. július 10-ikén II. Ferdinánd király által adományozott ármális; s ott igazoltatott 1724-ben a nemességszerző Jánosnak János fiától származó unokája Mihály, királyhelmeczi lakos. Ugyanő - a családtól nyert adatok szerint - később vallási üldözés miatt kénytelen volt a családi fészkét Király Helmeczet elhagyni és Jászkisérre költözött.

Ezen Mihálynak Sámuel fiától származó unokája Mihály volt az, a ki özvegy édes anyjával még gyermekkorában városunkba költözött a 18-ik század második felében. Ő már városunkból nősült. Nejétől, Bang Annától azonban csak egy fia maradt, Sándor, a ki 1800-ban született. - Szentpétery Sándor volt az első a családból, a ki városunk közéletében jelentékeny szerepet vitt. Ő a jogi pályára lépett s ügyvédi oklevelet szerzett. 1848-ban a városi tanács újjászervezésekor ő lett a város első főpolgármestere, s egész 1850-ig viselte e tisztet. Közben 1848-ban a városunkban szervezett nemzetőrségnek is ő volt a kapitánya. A szabadságharc után közhivatalt nem viselt, de 1861-ben vármegyénk táblabírájává neveztetett ki, s 1867-ben hunyt el. Nejétől, Alsómesteri Tóth Zsófiától, Tóth István és Dabasi Halász Erzsébet leányától három fia maradt. Sándor 1830-ban, Gyula 1832-ben született. (...)

Szentpétery Sándor és Tóth Zsófia legifjabb fia Károly 1836-ban született; 1873-tól 1880-ig, s majd újból több évig a város mérnöke volt, de e közben és ez időtől fogva is mint városi képviselő, ref. presbyter s a helybeli függetlenségi párt elnöke, élénk részt vett a város közéletében. Ő kétszer nősült; először 1869-ben vette nőül Nyáregyházi Nyáry Zsigmond és Szabó Borbála 1850-ben született leányát Máriát, a ki 1886-ban hunyt el. Második neje Polák Anna. Gyermekei csak első nejétől születtek: a kiskorukban elhunytakat nem említve 4 fiú és 1 leány. Leánya Karolin, a ki 1870-ben született Gamperle Vilmoshoz ment nőül. Mind a 4 fia nős; közülük Zoltánnak, a kinek neje Rotter Teréz és a legifjabbnak Zsigmondnak, a ki bölcsészettudor s tanársegéd a kolozsvári Ferencz József tudomány egyetemen, s a ki csak a múlt évben 1907-ben vette nőül K. Papp Etelkát, nincsenek gyermekei. Károlynak és Gézának, nejétől Kőnig Matildtól születettek gyermekei. (...)

A család 1640-ben a következő czímert kapta: kék pajzs alján zöld dombon természetes színű leopárd áll hátsó lábain jobbra fordulva. Sisakdísz: növekvő ezüst egyszarvú kivont kardot tart. Takarók: kék-arany, vörös-ezüst.