a két világháború között
1. Történeti visszatekintés
Nagykőrös környéke
mindig alkalmas volt arra, hogy itt emberek éljenek, ennek köszönhetően már a kőkorszakban
is lakott volt. A szájhagyomány szerint a honfoglalás korában keletkezett a
település, ezt azonban semmi írásos emlék sem bizonyítja. Az első oklevél,
amelyben Kőröst említik, 1317-ben keletkezett. 1368-ban mezővárosi rangot
kapott, a XIV. században már iskolája is volt Nagykőrösnek. A XV. században már
majdnem teljesek voltak mezővárosi kiváltságai. 1481-től a fennmaradt
okmányokban városként emlegették. A török hódoltság idején sokat szenvedett a
lakosság. A felszabadító csapatok pedig talán jobban zsarolták a kőrösi polgárokat, mint a törökök.
A Rákóczi
szabadságharc idején Kőrös eleinte nem csatlakozott a kurucokhoz, Rákóczi
sorozatos győzelmei hatására azonban a fejedelem mellé álltak. A szabadságharc
leverése után lassú fejlődésnek indult a város, mely a reformáció egyik
jelentős góca volt, katolikus lelkészség újbóli felállítására csak Mária
Terézia 1778-as rendelete után került sor.
A XIX. század első
felében Kecskeméttel versengésbe kezdtek, Kőrös mindenképpen főiskolát kívánt
szerezni, Kecskemétnek azonban sikerült megelőznie. Ha később is, de 1839.
októberében mégiscsak megnyílt a nagykőrösi református tanítóképző,
negyedikként az országban.
A szabadságharc
idején 1 500 kőrösi polgár ment el katonának Kossuth Lajos hívására. A bukás után
a város életére a bénultság volt a jellemző. Megpróbáltak tovább élni a
megváltozott körülmények között. Elsőként az iskolaügy rendezése történt meg. A
gimnázium tanári karát nagy körültekintéssel választották meg. 1851-től Arany
János s a fél Akadémia Nagykőrösön tanított. Jókai Mór így írt erről: „Az volt
ám a tanári kar! A fiastyúkban nincs annyi csillag, mint akkor Nagykőrösön volt..." Arany János 1860-ban hagyta el a város, ahol soha
nem érezte igazán otthon magát.
A kiegyezés után a
lassú fejlődés évei következtek. 1877-ben felállították az első nyomdát,
1878-ban az első utcai lámpát, 1879-ben értékes bronzkori leletek kerültek
napvilágra az ásatások során. Az 1890-es években vasúti szárnyvonalak építését
tervezték, miután a fővonal már évek óta működött. Tervezték a villanyvilágítás
bevezetését is. 1910-ben a villany meg is gyulladt Nagykőrösön, de a Nagykőrös
- Kocsér - Kécske vasútvonal soha nem készült el. 1910. szeptember 25-én a
város méltó emléket állított Arany Jánosnak. Ekkor leplezték le Stróbl Alajos
szép szobrát.
A világháború
kitörése után a város fejlődése teljesen leállt. Általánossá vált a spekuláció,
az űzérkedés, a rémhírterjesztés. Az iskolákban katonai kórházak működtek,
gondot okozott az élelem és a tüzelő hiánya. 1918-ban, az Őszirózsás forradalom
idején Nagykőrösön is megmozdult a tömeg.
Megalakították a Nemzeti Tanácsot, megszervezték a nemzetőrséget. A
Tanácsköztársaság kikiáltása után 1919. március 26-án alakították meg a helyi
direktóriumot. A bukás után a várost román csapatok szállták meg. A hivatalos
kimutatás szerint 2 857 468 aranykorona kárt okozott a román megszállás.